Sziasztok!
Ebben a bejegyzésben nagy vonalakba be fogom mutatni a TSRE5-öt, ami egy sokoldalú szerkesztő program MSTS-hez.
A program pár éve jelent meg, és ingyenesen letölthető, a letöltött csomagban két különböző szerkesztőprogramot találunk. Az egyik az egy fejlett consist editor, ami talán leválthatja az őskövület ConBuilder-t, a másik pedig egy pályaépítő/szerkesztő.
A consist összeállító igen összetett, mégis átlátható, egy kis gyakorlással lehet már consistot összerakni. A programban egyből láthatjuk a szerelvény oldalnézeti képét, valamint ha egy mozdonyra, vagy kocsira egyszer rákattintunk, akkor kapunk egy 3D-s nézetet, melyben bal egérgombbal mozgathatjuk az adott szerkezetet, jobb egérgombbal pedig eldönthetjük azt, tehát már a ShapeViewer-t is kiválthatja a program.
A másik nagyszerű dolog, mint fentebb írtam, a pályaépítő, mellyel egyszerűbben, és gyorsabban építhetünk, és módosíthatunk pályákat, mint az MSTS RouteEditor-ával, és itt már viszonylag egyszerű a jelzőzés is. Fontos megjegyezni, hogy egy hétig minden nap használtam több órát, és csak egyszer fagyott ki, ráadásul ekkor sem veszett el minden -általam nem mentett- szerkesztés.
Hamarosan érkezik mindegyikről egy kis videó, vagy bejegyzés, hogy hogyan is kell elkezdeni használni (a saját tapasztalataim alapján).